2008. 09. 18.

Lesz Mindfreak 5

A Mindfreak következő, 5. évadának forgatási munkálatai jövő év elején kezdődnek. Criss el fogja érni a mérföldkőnek számító 100. epizódot.

Criss elmondta, hogy a tervek szerint a forgatás Vegasban zajlik majd, egyes részek pedig a Luxorban, esetlegesen a színházban a színfalak mögött, vagy egyenesen a színpadon. Így könnyebben tudják tartani az ütemtervet, hiszen esténként két színpadi show is lesz. 

Vajon hogy fogja bírni? Robin Leach ezt a választ kapta tőle:

"Először is, tudod, hogy munkamániás vagyok. Azt is tudod, hogy nincs szükségem sok alvásra. És azt is, hogy nagyon fitten tartom magam fizikailag. A Mindfreak és a Believe csapatom is nagyszerű, így meg tudjuk majd tenni, hogy a tévéműsort nappal forgatjuk, este pedig az élő előadásban szerepelünk."

/Forrás/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése