2010. 07. 21.

A Serenity belülről



Egy régi toszkán, mediterrán kastély inspirálta Criss Angel rendkívüli, 2000 négyzetméteres otthonát, amely egy lélegzetelállító, több, mint egy hektáros (10 117, 1411 négyzetméteres), hegytetőn lévő paradicsom, kilátással a hegyekre és az egész Las Vegas Stripre.

A spa és a medence 186 négyzetméteres, a villa hátsó részéből nyílik, és teljesen érthető, hogy Criss miért hívja Serenity-nek (= nyugalom, békesség). Az amerikai medencetervezők szövetsége arany fokozatú nemzetközi díjat ítélt a medencének, és az öt legszebb magánkézben lévő medence közé sorolta Amerikában.
 
A legnagyobb otthonnak számít a Las Vegas völgyben lévő, háromszoros őrséggel ellátott  lakóparkban, és egyike a legnagyobb területen fekvő ingatlanoknak Nevada államban. Intelligens ház kivilágítással, klímával, a legmodernebb technológiával felszerelt biztonsági berendezéssel, több, mint 40 kilométernyi kábellel ellátva.

A pazar villában 40 tévéképernyő és egy csúcsszínvonalú, 20 ülőhelyes házi színház is található, és 10 000 watt biztosítja a több, mint 100 hangszóró számára az áramellátást.

Az Olympic biztosította az edzőtermi részt, ahol a gépei vannak; ez a létesítmény nagyobb, mint a garázsa az 50 különleges autó- és motorkerékpár tartalmazó gyűjteménye számára.


A teljesség igénye nélkül: van benne egy alagsori játékterem, 8 kandalló/tűzrakó hely, 8 szökőkút, 6 spa, 9 fürdőszoba, 3 vendéglakosztály, egy borospince és egy bűvészmúzeum, amely 19. századból származó antik holmikat és műalkotásokat tartalmaz Houdinivel, Doug Henninggel, Richiardival, Siegfried & Roy-jal és más bűvészlegendákkal kapcsolatosan.

Az egész egy mestermű, amelyet gyönyörűen gondozott területek és értékes szobrok vesznek körül, valamint 8 szökőkút, 4 és fél méter magas dísszel a közepén.



Robin Leach szerint ez egész Amerika egyik legrendkívülibb álombirtoka, ha nem az egész világé, és 14 évnyi, a világ legszebb kastélyainak és óriásvilláinak filmezésével töltött év után a Lifestyles of the Rich & Famous című, gazdagok életmódját bemutató műsora számára, Robin ezt szakértőként állítja.



A külső kertekben tett séta során a Whimsical Way-re (= furcsa út) keresztelt helyen járunk, amit ő máshogy betűzött a táblán. A hálószobájának szintje 278 négyzetméter csodálatos kilátással, Hammie nevű macskája is ott tanyázik. A villa több titkos szobát is rejt.

"Már amikor először láttam, megbabonázott. Kiegyensúlyozottá tesz, amire szükségem is van a kaotikus karrierem közepette, most is, a Mindfreak nappali forgatása és az esti BeLIEve előadások miatt. Abban a pillanatban, amikor megláttam, tudtam, hogy ez az. Azt mondtam, 'Serenity' (= békesség), ez egy pillanat műve volt."

"Az első éjszakán, amit itt töltöttem, emailt írtam a bátyámnak. Nagyon megérintett. A bátyám emléktáblára gravíroztatta, most ott van az irodámban, a bűvészmúzeumban. Újév előtt költöztem be, és már majdnem végeztünk az egész ház átépítésével: a medencével, a sétánnyal, és nyolc-kocsis garázzsal. A Luxor csodálatos otthon, és még mindig megvan ott a helyem, de ez most már valódi otthon."

"Nem voltunk szegények, amikor Long Islanden voltam gyerek, de nem is éltünk bőségben -- csak egy átlagos, középosztálybeli házban. Nagyszerű gyerekkori emlékeim vannak -- és csodálatos dolog most megosztani a Serenity varázsát és nyugalmát édesanyámmal és a bátyáimmal."

A nemsokára adásba kerülő, Biography című életrajzi műsor kapcsán:
"Az egy csodálatos életrajz. Elképesztő volt a gyerekkorom, tele szeretettel. De édesapám kidolgozta a belét, hajnali 4-kor kelt és délután 5-ig, 6-ig dolgozott, de mindig volt ideje a gyerekeire és a feleségére. Szóval, ha megkérdezed, álmodtam-e valaha minderről, talán nem; mindig nagy dolgokról álmodtam, de nem ennyire nagy dolgokról. Amikor édesanyám Las Vegasba jön, itt lakik, 24 órás biztonsági szolgálat van."

"Még most is mindig többet és mindig valami mást akarok tenni. Ahogy öregszem, keményebb vagyok magammal szemben. Ez egy ördögi kör. Az életben azok a fontos dolgok, amelyeket nem lehet megvenni: szeretet, egészség és boldogság. Ezt vallom, ebben hiszek és eszerint próbálok élni."

"Egy 111 négyzetméteres edzőtermet is építtettem bele, hogy életem legjobb formájában legyek. A Men’s Health magazin címoldalán fogok szerepelni nemsokára. Idősebb is vagyok, így kihívom bármelyik címlapsztárt, hogy olyan szigorúan tartsa be a napirendjét, mint én. Próbálok úgy gondolni magamra, mint amikor 20 éves voltam, és ahogy öregszem, továbbra is így kell. Az emberek arra költik a nehezen megszerzett pénzüket, hogy lássák az előadásomat, ezért a legjobbat kell nekik nyújtanom, ami csak telik tőlem."

"Mókás visszatekinteni, de az én úgynevezett "egy éjszaka alatt megszerzett sikerem" 15 évembe került. Emlékszem, amikor nem volt pénzem, és az egyetlen kocsim édesanyám Hyundai-a volt."


Robin ezután a életfilozófiájáról kérdezte:

"Az életben az egyetlen, amit tehetsz, hogy a legjobb leszel, aki csak lehetsz. Egy testet kapunk, egy lehetőséget, hogy azt tegyük, amit akarunk ezen a Földön. Az ember azzal is töltheti az életét, hogy negatívan beszél másokról, és alapvetően nem tud semmit felmutatni az életében, vagy azzal tölti az életét, hogy próbál pozitív maradni és olyan erőt képviselni, ami valami pozitív dolgot ad a világnak és jót tesz másokkal; légy jó önmagadhoz és légy kedves. Döntés kérdése. Számomra érthetetlen, hogy az emberek miért ne akarnák megpróbálni, hogy a lehető legjobbak legyenek."

"Azt hiszem, a legfontosabb dolgok a szeretet, egészség és boldogság ... de a család, mindenkinek különböző a családja, mindenféle család van, de akármilyen is, csak egy van belőle, és jóban-rosszban össze kell tartaniuk, mert ha nem számíthat az ember a családjára, akkor mégis hány emberre számíthat a világon?"

Habár a birtok tele van békességgel és nyugalommal, Robin megkérdezte, melyik az az egyetlen hely, ahol igazán rátalál a belső békére?

"A zuhany alatt. Van egy nagy zuhanyzóm, és csak ülök ott egy fél órát, vagy egy órát, és gondolkozom. Általában ezt teszem. Vagy sétálok egyet a Whimsical Way-en, ahol nagy a csend és magam vagyok. 
Mostanában nem túl gyakran lehetek egyedül. Általában 3, vagy 4 órát alszom, de ezen a héten, a BeLIEve előadás szünete miatt múlt éjjel 5 órát aludtam. Amikor dolgozom, általában hajnali 5-kor kerülök ágyba. Megcsinálom az előadást, és addig, amíg lazítok és alszom, még ennem is kell, aztán bemegyek az irodámba, ahol vár egy halom papírmunka, amit nem akarok felkelés utánra hagyni. Vagy éppen szerkesztem a műsort. Fizetési jegyzéket is csinálok. Általában délelőtt 10 körül kelek fel."

"Amikor kora reggel interjúra, vagy találkozóra megyek, próbálok korán lefeküdni. Múlt éjjel a Beatles 'Yesterday' című számára aludtam el. Ha odafigyelsz azokra a szavakra, olyan mély értelműek. Szeretem a zenét. Egy őrületes csúcsberendezést rakattam a házba."

"Nem azért kezdtem bűvészkedni, hogy milliókat keressek, vagy hogy benne legyek a tévében. Azért kezdtem bűvészkedni, hogy érezzem a csodálkozást, azt az örömöt, amit akkor kap az ember, ha kapcsolatot tud létesíteni azzal, akinek előad valamit és az illető átérzi a csodát. Amikor fiatalabb voltam és az egész délutánomat egy bűvészboltban töltöttem, akkor éreztem így, nem a tévé miatt, úgy éreztem magam, mint egy gyerek az édességboltban. Ez az érzés hamar elszáll, ha már üzletté válik. Elő kell valamit állítanod, és az örömfaktor kiég. Ezért az irodámat úgy rendeztem be, mint amilyen egy bűvészbolt, antik dolgokkal és emléktárgyakkal. Azt akartam, hogy újra átéljem azt az élményt, mint gyerekkoromban. Azt hiszem, ez fejleszti a kreativitást."

"Az emberek célokat tűznek ki maguk elé, és akik nem érik el a céljaikat, akik a kitaposott úton maradnak, azok egy másik szinten léteznek. Ez se nem jobb, se nem rosszabb, de azok az emberek, akik elérik a céljaikat, mihelyt célba érnek, újakat tűznek ki maguknak, mert észreveszik, hogy ennyi már nem volt elég. Azt hiszem, én bőven túlléptem a kitűzött céljaimon, ezért mindig újakat tűzök ki, hogy összeszedett maradjak és ne tompuljak el."
"Ami most fontos számomra, az a jótékonyság és Isten, de mindez cél nélkül nem jelent semmit. Kezdetben nagyon könnyű felkapottnak lenni, de ahogy öregszik az ember, rájön, hogy ez nem számít. Most már több életre akarok pozitív hatást gyakorolni. Természetesen mindig dolgozni fogok valamin, de eljön majd az a pont is, amikor egy kicsit kiegyensúlyozottabban tudok dolgozni és élvezni ennek a gyümölcsét. Jelenleg nagyon áldott vagyok, hogy dolgozhatok azokon a terveken, amelyeken mindig is akartam."


Robin arról kérdezte, mi a helyzet saját családdal, gyerekekkel?

"Tudom, hogy most ezzel ki fogom ábrándítani édesanyámat, de jelenleg nem tervezek ilyesmit. Úgy érzem, édesapám csodálatos apa volt, és azt hiszem, fele olyan jó apa sem lennék, mint ő, és ez talán azért van, mert a karrieremmel kötöttem házasságot és teljesen leköt. Addig nem akarok gyereket, amíg nem tudom vele tölteni az időmet. Az unokahúgom el szokott jönni hozzám, hozza a kis barátját is. Elviszem vásárolni a plázába, és jól szórakozunk együtt."

Jövő héten keddtől ismét folytatódik a BeLIEve előadás.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése