2010. 03. 30.

Mindfreak 6. és a Serenity, Criss új otthona

Mindfreak 6. évad hírek: többek között egy halált megvető teleportációs ugrást fog végrehajtani a Grand Canyon felett. Egy különleges tervezésű Campagna T-Rexet fog hozzá használni. "Már alig várom, hogy forogjanak a kamerák. Nagyon izgatott vagyok az új kihívások miatt. Valóban figyelemre méltóak lesznek."

Egy producer szerint: "Ez az új évad tartalmazza karrierje leghihetetlenebb, és igen, legőrültebb bemutatóit." Criss megpróbálkozik a legnagyobb eltűnéssel is, több, mint 100 ember között; valamint tervez egy interaktív gondolatolvasós kísérletet is, amely közben a nézőkkel mobiltelefonok és a tévéképernyők segítségével kerül majd kapcsolatba.
"Ezek olyan illúziók, amelyeket még semelyik más bűvész sem kísérelt meg soha, nem is szólva arról, hogy tévében lesznek láthatóak. Criss karrierjének televíziós fénypontjai lesznek. Még egy hihetetlen  lépéssel megtoldja, amit már eddig elért. Nem is lehetne ennél vadabb, vagy veszélyesebb, mint amire készül."


Április 19-én kezdődnek a forgatások, a csapat a Luxorba költözik, hogy közel legyen Criss-hez, aki továbbra is fellép BeLIEve előadásával esténként két alkalommal. A Mindfreak 6. évada nyáron lesz látható az A&E csatornán.

Criss új otthona, a 25 millió dolláros, Serenity-re keresztelt (= nyugalom, békesség, vidámság) épületegyüttes. Lélegzetelállító, 2000 négyzetméteres villa, kilátással a Las Vegas völgyre és a Stripre; egy régi toszkán, mediterrán kastély inspirálta. A spa és a medence egy 186 négyzetméteres csoda, az amerikai medencetervezők szövetsége arany fokozatú díjat adott neki. A HGTV azonnal Amerika első öt legszebb otthona közé sorolta, amikor Criss megvette és a saját tervei alapján kezdett hozzáépíttetni dolgokat. A teljesség igénye nélkül: van benne egy alagsori játékterem, egy edzőterem, lift, bűvészmúzeum Houdini, Doug Henning, Richiardi, Siegfried & Roy és más legendák relikviáival. Intelligens ház klímával, a legmodernebb Crestron technológiával felszerelt biztonsági berendezéssel, és van benne egy 15 férőhelyes színház is.
Tartozik hozzá egy garázs 14 jármű számára, 8 kandalló/tűzrakó hely, borospince, egy titkos szoba, 3 mindennel felszerelt mosókonyha. Mesés szobrok és festmények díszítik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése