2008. 07. 20.

Craig Ferguson Show


Ferguson először bemutat egy részletet az új Mindfreakből, majd behívja Criss-t a stúdióba. Criss azt mondja, hogy hallotta kint a kommenteket, és ő valójában 73 éves, csak jól tartja magát. A titka a szemceruza. Ezután kihúzza Ferguson szemeit. "Most már úgy nézünk ki, mint az ikrek." 
Ezután Criss a Cirque du Soleil-jel közös BeLIEve című előadásról beszél, amely a tervek szerint 10 évig fog tartani, összesen 4600 fellépéssel. Ezen kívül jön a Mindfreak 4. évada is, amely el fogja érni a 100. adást, ami élő közvetítés lesz. Egy 9 emeletes épület 7. emeletének erkélyéhez lesz bilincselve, amelyből időben ki kell szabadulnia, mert fel fogják robbantani.
 
Ferguson elmondja, hogy a fia imádja Criss DVD-jét, amin trükköket tanít, például annak segítségével sikerült neki a levitáció is. Johnny Thompson bűvészről esik szó, aki a tanácsadói csapatát erősíti. Criss szereti a bűvészetet, mint művészetfajtát, de meg akarta újítani, provokatív módon.
Ezután megtanítja Fergusonnak a gyufaejtüntetős trükköt.


2008. 07. 16.

Criss és Sully a LAX-ban

Criss Angel és a Godsmack énekese, egyben Criss jóbarátja, Sully Erna a LAX-ban.
(A fotó adatai alapján 10-én.)

2008. 07. 15.

23-tól indul a Mindfreak 4. évada

Közeledik a július 23-a, amikor indul a Mindfreak 4. évada, az A&E csatorna felpakolt a YouTube-ra pár reklámnak szánt videót.  (Úgy tűnik, hogy műsorba be nem került kis mutatványok)

Az első videóban van egy kis részlet, szerintem az a 4.évad első részében lesz: amikor átsétál a Mead-tavon.  Video 1
A 30-i adás lesz élő adás, amikor bezárják egy épületbe, amit aztán felrobbantanak.
Video 2 | Video 3 | Video 4


2008. 07. 06.

2008. 07. 05.

Októbertől indulhat a BeLIEve

Sarah Hampson mélyinterjúja | Forrás: Saturday's Globe and Mail | 2008. július 4. | Fordította: Éowyn

A legnagyobb bűvésznek Houdini óta van egy sikersorozata a TV-ben, egy 100 millió dolláros szerződése a Cirque du Soleil-jel és egy 15 luxuskocsiból álló gyűjteménye.

LAS VEGAS - Lépjenek közelebb, Hölgyeim és Uraim, egy meglepetés bemutatója következik az illúzió mesterének, az A&E csatorna Mindfreak című műsora alkotójának, a várva-várt élő, BeLIEve című Cirque du Soleil show sztárjának, Criss Angelnek!

Az előadás valamikor az ősz folyamán kezdődik, a Las Vegas-i Luxor hotel színházában. Ezen a héten bejelentették, hogy a 100 millió dolláros show technikai okok miatt később indul, már nem először. Jelenleg októberi premiert ígérnek - habár a szeptemberi premierre is adtak már el jegyeket - a montreáli székhelyű szórakoztató társulat most először alkotott egy olyan produkciót, amelyben egy híresség játszik főszerepet. Az együttműködés nem volt egyszerű. "Útközben tele volt csapdákkal," mondta nekem a múlt hónapban Felix Rappaport, a Luxor elnöke.

Egy sor álarc mögött fog eltűnni. Az illúzió mestere az ellenőrzése alatt próbálja tartani, ami látható, egy olyan városban, ahol minden hamis. Végül is, Angel azt mondta nekem, művészként az a dolga, hogy "elhalványítsa a határvonalat a valóság és az illúzió között."

2008. 07. 04.

Criss Angel - Vízenjárás promó :-P :-)))


Mindfreak 2. évad, "Walk on Water" című rész. | A nagy méretű képeket feltettem ide: HQ Paradise
 

Criss Angel, mint P.T. Selbit


Az angol P.T. Selbit (1881 - 1938) volt az első, aki kettéfűrészelt egy nőt (persze nem sorozatgyilkos volt, hanem illuzionista :D) A Mindfreak 2. évad "In Two" című része kapcsán készült képek itt láthatóak a HQP-n. Criss nem bagózik, csak a fénykép kedvéért tart cigarettát a kezében.


2008. 07. 01.

Technikai kihívások miatt csúszik a Cirque-show

A Cirque du Soleil képviselői megerősítették, hogy a Believe című bűvészshow gála premierje október 9-ére csúszott. Reménykednek abban, hogy a tesztelőadások szeptember 12-től elkezdődhetnek, amelyek eredetileg augusztusban indultak volna - a mostani már a második halasztás.
A Luxorban az újonnan épített színház technikai próbái miatt van a késés.

/Forrás/