2012. 02. 11.

The Loyal Vault - 'MINDFREAK' Off Broadway Show reklám


Criss 2001. szeptember 11-ét nem felejti el, éppen az édesanyja házának dolgozószobájában forgatott egy videót, amely később a Times Square-en lévő műsorához kellett. Az események után fogalma sem volt, hogyan fogja megvalósítani, két hónapig megállt minden, az összes Broadway előadás szünetelt. Tragikus volt, de ennek ellenére Criss úgy érezte, folytatnia kell az álmai eléréséhez szükséges munkát, és az embereknek a nehéz időkben is kell valami, amely segítségével kiszabadulhatnak egy kicsit a gondokból. A szórakoztatóipar pont erre való. 145 üléses volt a hely, ahol a Mindfreak című előadást bemutatta, a nézők 3 oldalról vették körül a kis színpadot, de megadta a lehetőséget a kikapcsolódásra, és hogy olyasmit lássanak, amit eddig még soha. 
Végül nagy sikerrel, 600 előadást ért meg a műsor, 14 hónapig futott 2001-től.
Criss számára az az érdekes ebben, így visszanézve, hogy annak idején nem volt pénze, hogy színpadra állítsa ezt a show-t és a producerek pénzt ígértek ugyan, de uralni akarták cserébe az életét. Criss beszélt az édesanyjával, aki belement, hogy jelzálogot vegyenek fel a házukra. Criss a bankban 50 000 dollár kölcsön vett fel, így 410 000 dollár állt összesen a rendelkezésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése